Pozsonyi kifli

- Srácok, ma pozsonyi kiflit fogtok sütni! – adta a tudtunkra a feladatot a menedzserünk. Nagyokat pislogva meredtünk rá, remélve, hogy csak ugrat minket.

Soha nem sütöttünk még egyedül, csak vele. Ennek megvolt a maga oka, ami nem más, mint az, hogy ha mi öten a konyhába kerülünk, ott kitör a harmadik világháború.  Illetve, csak négyen, ugyanis Key elég sok időt eltölt ott. Nagyon finomakat szokott sütni és főzni, egy kész konyhatündér. Egyetlenegy baj van vele, hogy ő mindig eltűnik, ha pozsonyi kiflit kell csinálni, senki nem tudja, miért.

- Nekem… el kell mennem vásárolni – szólalt meg Key.

- Nem, te is itt maradsz, és segítesz nekik! – parancsolt rá a menedzserünk. – Pár óra, és itt vagyok én is – csukta be maga mögött az ajtót. Összenéztünk a srácokkal, majd egyszerre fordultunk Key felé, aki egyből hevesen rázni kezdte a fejét.

- Felejtsétek el, úgy, ahogy van – ellenkezett, de mi már meg is ragadtuk, és a konyha felé húztuk.

- Legalább a tésztát csináld meg – kértük kiskutya szemekkel, aminek tudjuk, hogy képtelen ellenállni.

- Legyen, a tésztát… de a töltelék a tietek! – egyezkedett velünk, mi pedig beleegyeztünk.

Key szépen elkezdte elővenni a hűtőből és a szekrényből a hozzávalókat, majd az edényeket készítette oda a pultra. A többiekkel csendben álltunk mellette, és figyeltük, ahogy méri a lisztet és a többi alapanyagot.

Minho, Taemin és Jinki ezt elég hamar megunta, mert nesztelenül kiosontak a konyhából. Bennem azért volt annyi együttérzés, hogy ha már elvállalta, akkor ott maradjak vele, és segítsek neki, ha kell. Nem sok kedvem volt hozzá, de érte bármit megtettem volna.

- Légyszi, törd bele a két tojást – mondta hátra sem fordulva, közben az élesztővel szórakozott. Igazából nem értettem a menedzserünket, hogy miért nem koreai sütit sütünk, mikor az sokkal megszokottabb, de hát, mindegy.

Megcsináltam, amit Key kért, ő pedig nekiállt összegyúrni a tésztát. Már megszokott, berögzült mozdulatokkal dögönyözte, ami nekem szerintem egy óráig tartott volna.

- Neked ez nagyon megy, édes – hízelegtem neki, de ő erőteljesen koncentrált a feladatára, mert semmit nem reagált rá.

- Na, kész van. Egy órát pihennie kell, szóval csinálhatjátok a töltelékét – takarta le az edényt egy konyharuhával, majd indulni készült.

- Srácok, gyertek! – kiabáltam ki a többieknek, akik nyafogva megjelentek.

- Te nem mész el – csukta be az ajtót Onew Key előtt.

- De igen, a tésztáról volt szó – akadékoskodott Key, de ez a leaderünket nem hatotta meg.

- Nem érdekel, maradsz! – mutatott a helyiség közepe felé, Kibum pedig duzzogva állt be a konyha legtávolabbi sarkába.

Minho elővette a töltelék hozzávalóit, Taemin pedig elkezdte összeállítani. A mákos massza érdekes látványt nyújtott az edényben.

- Kibum, jó lenne, ha segítenél – szólt neki Minho, miközben a masszát kis rudacskákká formáltuk, hogy beférjen a kiflikbe.

- Felejtsd el! – duzzogott a telefonját nyomkodva.

- Most miért? – kérdezte Taemin, de ő rá sem hederített.

- Kérdeztek valamit! – förmedt rá Jinki, kissé türelmetlenebb hangnemben. Key felsóhajtott, letette a telefonját, és ránk nézett. Végre eljött az idő, amikor megtudjuk, miért tűnik el minden egyes kiflisütés alatt.

- Gyűlölöm a mákot – adta meg a választ, és már nyúlt is a telefonjáért, hogy folytassa, amit elkezdett.

A srácok, velem együtt, hangos nevetésben törtek ki. Kicsit fura volt, hogy egy vacak mák miatt elkerüli a konyhát, ahol a legtöbb szabadidejét tölti.

- Ezt nem mondod komolyan, édesem – nevettem még mindig, de ő csak komoran nyomkodta a telefonját.

Látva, hogy neki ez nem tetszik, próbáltam mély lélegzetekkel normalizálni magam, ami sajnos eltartott egy ideig. Miután sikerült, odamentem hozzá, és megpusziltam a homlokát. - Nincs semmi baj, van ilyen. Igaz, mákfóbiáról még nem hallottam, de mivel neked olyanod van, ezért megértem – próbáltam kedves lenni, de a fiúk hangos nyerítésének köszönhetően ez nem sikerült.

- Héj, Key, repüüüüül! – dobott oda hozzánk Minho egy kis gombócot a töltelékből, ami egyenest a felsőjén és a karján landolt. Tudatosan hátráltam mellőle négy lépést, mert tudtam, hogy ebből hatalmas cirkusz lesz.

Igazam is lett. Kibum extra vörös fejjel csapta le a telefonját az asztalra, és dühösen nézett Minhora, aki menekülni próbált, csak nem tudott hova.

- Te átkozott sajtkukac! Ha a kezeim közé kerülsz, esküszöm, a lábad a karod helyén fog kikötni! – fenyegette meg a tettest. Ezen az indulatos kifakadásán, még én is meglepődtem, de megszólalni nem volt időm, mert felkapta a földről az egyben maradt masszadarabkát, és visszavágta a küldőhöz, akinek az arcát találta el.

- Áhhhááhháá, ez szép volt, édes – röhögtem ki hangosan Minhot, aminek következményeként kaptam én is egy adagot.

Másodpercek töredéke alatt hagytam abba a röhögést, és határozott mozdulatokkal mentem a tálhoz, és vettem ki én is egy nagy marékkal. Leszedtem belőle egy darabot, és teljes erőből Minho felé vágtam, aki sajna lehúzódott, így Jinkit találtam el. – Opsz… bocsi, ez nem direkt volt - kezdtem el mentegetőzni, és gyorsan bebújtam Key mögé, remélve, hogy őt nem fogja megdobni, de tévedtem. A kis golyó telibe találta a nyakát.

- Ezt nem hiszem el – suttogta halkan, majd kivette a kezemből a fekete kupacot, és mindenkihez hozzávágott egy darabkát, miközben mosolygott. Így kezdődött el a máktöltelék csata, amiben már mindenki nevetve vett részt.

- Mégis, mi a fészkes fenét csináltok, srácok? – hallottuk a menedzser hangját, majd csak azt láttuk, hogy az utolsó golyó telibe találja az arcán.

Lesápadva vártuk a reakciót, de semmi. Szerintem elszámolt magában egy ideig, mielőtt megszólalt volna. – Most azonnal nekiálltok takarítani. De mindent, az edényeket, a falat, és ami még olyan. Addig senki nem megy sehova ma, főleg, hogy utána táncpróba lesz – mondta közömbös hangon, majd kiment, és becsukta az ajtót.

Elszörnyedve néztünk végig a konyhán, ami teljes mértékben mákdíszben tündökölt.

- Szerintem hagyjuk így, tökre olyan, mintha karácsonyi dekoráció lenne – próbálkozott kibújni Minho a feladat alól, de sajnos nem jött neki össze.

- Jinki, tied az ablak és az ajtó. Taemin, te Minhoval a két falról szeditek le, Jonghyun, tied a hűtő és a tűzhely, én meg csinálom az összes többit – osztotta ki a feladatokat Key, majd eszközt adott a kezünkbe, amivel el tudtuk kezdeni a munkát.

Két óra alatt sikeresen kitakarítottuk az egész helyiséget, és büszkén néztünk végig rajta. Tényleg az egész ragyogott, nyoma sem volt annak, hogy bármiféle kajacsata is lett volna a konyhában.

- Na, milyen szép lett – nézett körbe a menedzserünk is. – Akkor most kikeverünk egy új adag tölteléket, és befejezzük a sütit – közölte vigyorogva.

Beletörődve a sorsunkba,elővettünk új hozzávalókat, és nekiálltunk. Még Key is segített, bár azért elég egyértelmű undor volt az arcán egész idő alatt.

Miután végeztünk vele, párat félretettünk magunknak, a többit pedig a menedzserünk elvitte, mert elvileg valakiknek kellett.

Természetesen a táncpróba sem maradt el, mert ez volt a büntetésünk, amiért kirobbantottuk az első, mák-SHINee világháborút is a dormunkban. Mikor ezt így közölte a menedzser, egyikünk sem bírta ki nevetés nélkül, mert nagyon hülyén hangzott.  De szerintem az egész megérte, mert Key azóta kevésbé undorodik a máktól, és még jól is szórakoztunk közben. Annyi viszont szent, hogy soha többé nem dobálózunk kajával a lakásban, mert én az életben nem fogok többször takarítani. Az Key feladata.