- Srácok, ma pozsonyi kiflit fogtok sütni! – adta a
tudtunkra a feladatot a menedzserünk. Nagyokat pislogva meredtünk rá, remélve, hogy csak ugrat minket.
Soha nem sütöttünk még egyedül, csak
vele. Ennek megvolt a maga oka, ami nem más, mint az, hogy ha mi öten a
konyhába kerülünk, ott kitör a harmadik világháború. Illetve, csak négyen, ugyanis Key elég sok
időt eltölt ott. Nagyon finomakat szokott sütni és főzni, egy kész konyhatündér. Egyetlenegy baj van vele, hogy ő mindig
eltűnik, ha pozsonyi kiflit kell csinálni, senki nem tudja, miért.
- Nekem… el
kell mennem vásárolni –
szólalt meg Key.
- Nem, te is itt maradsz, és segítesz nekik! – parancsolt rá a
menedzserünk. – Pár óra, és itt vagyok én is – csukta be
maga mögött az ajtót. Összenéztünk a srácokkal, majd egyszerre fordultunk Key
felé, aki egyből hevesen rázni kezdte a fejét.
- Felejtsétek el, úgy, ahogy van – ellenkezett, de mi már meg is ragadtuk, és a
konyha felé húztuk.
- Legalább a tésztát csináld meg – kértük kiskutya szemekkel,
aminek tudjuk, hogy képtelen ellenállni.
- Legyen, a tésztát… de a töltelék a tietek! – egyezkedett velünk, mi pedig beleegyeztünk.
Key szépen elkezdte elővenni a hűtőből és a szekrényből a
hozzávalókat, majd az edényeket készítette oda a pultra. A többiekkel csendben
álltunk mellette, és figyeltük, ahogy méri a lisztet és
a többi alapanyagot.
Minho,
Taemin és Jinki ezt elég
hamar megunta, mert nesztelenül kiosontak a konyhából. Bennem azért volt annyi együttérzés, hogy ha már elvállalta, akkor ott maradjak vele, és segítsek neki, ha kell. Nem sok kedvem volt
hozzá, de érte bármit megtettem volna.
- Légyszi, törd bele a két
tojást – mondta hátra sem
fordulva, közben az élesztővel
szórakozott. Igazából nem
értettem a menedzserünket, hogy miért nem koreai sütit sütünk, mikor az
sokkal megszokottabb, de hát, mindegy.
Megcsináltam, amit Key kért, ő pedig nekiállt
összegyúrni a tésztát. Már megszokott, berögzült mozdulatokkal dögönyözte, ami nekem szerintem egy óráig tartott volna.
- Neked ez nagyon megy, édes – hízelegtem neki, de ő erőteljesen
koncentrált a feladatára, mert semmit nem reagált rá.
- Na, kész van. Egy órát pihennie kell, szóval csinálhatjátok a
töltelékét – takarta le az edényt egy konyharuhával, majd indulni készült.
- Srácok,
gyertek! – kiabáltam ki
a többieknek, akik nyafogva megjelentek.
- Te nem mész el – csukta be az ajtót Onew Key előtt.
- De igen, a tésztáról volt szó –
akadékoskodott Key, de ez a leaderünket
nem hatotta meg.
- Nem érdekel, maradsz! – mutatott a helyiség közepe felé, Kibum pedig duzzogva állt be a konyha legtávolabbi sarkába.
Minho elővette a töltelék hozzávalóit, Taemin pedig elkezdte összeállítani. A mákos massza érdekes látványt nyújtott az
edényben.
- Kibum, jó lenne, ha segítenél – szólt neki Minho, miközben a masszát kis rudacskákká formáltuk, hogy
beférjen a kiflikbe.
- Felejtsd el! – duzzogott a telefonját nyomkodva.
- Most
miért? – kérdezte
Taemin, de ő rá sem hederített.
- Kérdeztek valamit! – förmedt rá Jinki, kissé türelmetlenebb
hangnemben. Key felsóhajtott, letette a telefonját, és ránk nézett. Végre eljött
az idő, amikor megtudjuk, miért tűnik el minden egyes kiflisütés alatt.
- Gyűlölöm a mákot – adta meg a választ, és már nyúlt is a
telefonjáért, hogy folytassa, amit
elkezdett.
A srácok, velem együtt, hangos nevetésben törtek ki. Kicsit fura volt, hogy egy vacak mák miatt elkerüli a konyhát, ahol a
legtöbb szabadidejét tölti.
- Ezt nem
mondod komolyan, édesem –
nevettem még mindig, de ő csak komoran
nyomkodta a telefonját.
Látva, hogy neki ez nem tetszik, próbáltam mély lélegzetekkel
normalizálni magam, ami sajnos eltartott egy ideig. Miután sikerült, odamentem
hozzá, és megpusziltam a homlokát. - Nincs semmi baj, van ilyen.
Igaz, mákfóbiáról még nem hallottam, de mivel neked olyanod van, ezért megértem
– próbáltam kedves lenni, de a fiúk hangos nyerítésének köszönhetően ez nem
sikerült.
- Héj, Key, repüüüüül! – dobott
oda hozzánk Minho egy kis gombócot
a töltelékből, ami egyenest a felsőjén és a karján landolt. Tudatosan hátráltam
mellőle négy lépést, mert tudtam, hogy ebből hatalmas cirkusz lesz.
Igazam is lett. Kibum extra vörös fejjel csapta le a telefonját az
asztalra, és dühösen nézett Minhora, aki menekülni próbált, csak nem tudott
hova.
- Te
átkozott sajtkukac! Ha a kezeim
közé kerülsz, esküszöm, a lábad a karod helyén fog kikötni! – fenyegette meg a tettest. Ezen az indulatos kifakadásán, még én
is meglepődtem, de megszólalni nem volt időm, mert
felkapta a földről az egyben
maradt masszadarabkát, és visszavágta a küldőhöz, akinek az arcát találta el.
- Áhhhááhháá, ez szép volt, édes – röhögtem ki hangosan
Minhot, aminek következményeként
kaptam én is egy adagot.
Másodpercek töredéke alatt hagytam abba a röhögést, és határozott
mozdulatokkal mentem a tálhoz, és vettem ki én is egy nagy marékkal. Leszedtem
belőle egy darabot, és teljes erőből Minho felé vágtam, aki sajna lehúzódott,
így Jinkit találtam el. – Opsz… bocsi, ez nem direkt volt -
kezdtem el mentegetőzni, és gyorsan bebújtam Key mögé, remélve, hogy őt nem
fogja megdobni, de tévedtem. A kis golyó telibe
találta a nyakát.
- Ezt nem hiszem el – suttogta halkan, majd kivette a kezemből a
fekete kupacot, és mindenkihez
hozzávágott egy darabkát, miközben
mosolygott. Így kezdődött el a máktöltelék csata, amiben már mindenki nevetve
vett részt.
- Mégis, mi a fészkes fenét csináltok, srácok? – hallottuk a menedzser hangját, majd csak azt láttuk, hogy az utolsó golyó telibe találja az arcán.
Lesápadva vártuk a reakciót, de semmi. Szerintem elszámolt magában
egy ideig, mielőtt megszólalt
volna. – Most azonnal nekiálltok
takarítani. De mindent, az edényeket, a falat, és
ami még olyan. Addig senki nem
megy sehova ma, főleg, hogy utána táncpróba lesz – mondta közömbös hangon, majd kiment, és becsukta az ajtót.
Elszörnyedve néztünk végig a konyhán, ami teljes mértékben mákdíszben tündökölt.
- Szerintem hagyjuk így, tökre olyan, mintha karácsonyi dekoráció
lenne – próbálkozott kibújni Minho a feladat alól, de sajnos nem jött neki
össze.
- Jinki, tied az ablak és az ajtó. Taemin, te Minhoval a két
falról szeditek le, Jonghyun, tied a hűtő és a tűzhely, én meg csinálom az összes többit –
osztotta ki a feladatokat Key, majd eszközt adott a kezünkbe, amivel el tudtuk kezdeni a munkát.
Két óra
alatt sikeresen
kitakarítottuk az egész helyiséget, és büszkén néztünk végig
rajta. Tényleg az egész ragyogott, nyoma sem volt annak, hogy bármiféle
kajacsata is lett volna a konyhában.
- Na, milyen szép lett – nézett körbe a menedzserünk is. – Akkor most kikeverünk egy új adag
tölteléket, és befejezzük a sütit –
közölte vigyorogva.
Beletörődve a sorsunkba,elővettünk új hozzávalókat, és
nekiálltunk. Még Key is segített, bár azért elég egyértelmű undor volt az arcán
egész idő alatt.
Miután végeztünk vele, párat
félretettünk magunknak, a többit
pedig a menedzserünk elvitte, mert elvileg valakiknek kellett.
Természetesen a táncpróba sem maradt el, mert ez volt a
büntetésünk, amiért kirobbantottuk az első, mák-SHINee világháborút is a
dormunkban. Mikor ezt így közölte a menedzser, egyikünk sem bírta ki nevetés
nélkül, mert nagyon hülyén hangzott. De
szerintem az egész megérte, mert Key azóta kevésbé undorodik a máktól, és
még jól is szórakoztunk közben. Annyi viszont szent,
hogy soha többé nem dobálózunk kajával a lakásban, mert én az életben nem fogok
többször takarítani. Az Key feladata.
Én ezt imádtam! :D És még mindig azt mondom, hogy neked vígjátékot kell írnod, mert abban annyira jó vagy! :)
VálaszTörlésKey-ről simán el tudom képzelni, hogy mákfóbiája van, ahogy azt is, hogy elkezdik egymást dobálni a töltelékkel, csak mert ők ilyen dilisek. :D Jjong pedig... jaaj, ha ilyen gyengéden akar neki kedveskedni, biztos végem lesz... *.*
Írj még sok-sok ilyen vicces és aranyos novellát! :)
Köszönöm... hát igen, imádok is ilyeneket írni, mert szeretem ha nevetnek az emberek :) Én is csak rá tudtam elképzelni ezt a szerepet, szerintem ő pont ilyen kis finnyáska :) Nagyon örülök, hogy tetszett, és jólesik,. hogy írtál ehhez is :) Majd próbálkozom még hasonlókkal :)
Törlés