Idolok a tanyán!

Nincs is jobb dolog egy fárasztó nap után, mint egy vicces TV – show-n együtt röhögni a többiekkel. 

Épp az Idolok a tanyán ment. Az egész arról szól, hogy egy bandából kiválasztanak két személyt, és nekik el kell tölteniük két napot egy tanyán. Rendesen dolgozniuk kell, mintha ott élnének.

- Komolyan? Ezt még én is meg tudom csinálni, pedig még tehén közelében sem voltam – háborgott Minho, amikor Tao majdnem sírva fakadt, mert nem merte megfejni a tehenet.

- Egy tehénfejés nem lehet akkora nagy szám. Csak meg kell fogni a ciciket, és kipréselni a tejet – okoskodott Jonghyun is.

- Azokat tőgyeknek hívjuk,  okostojás – ráztam meg a fejem szem forgatva, de közben már mindenki röhögött.

- Az lényegtelen… Ne szólj bele a nagyok dolgába! – szólt rám duzzogva.

- Hát, néha még Taemin is okosabb nálad – dünnyögte Key.

- Na persze… - kezdett kötekedni, de a csengő megzavarta. – Taemin, nyiss ajtót – mutatott a bejárat felé.

- Majd ha rendesen szólsz, nem pedig, mint a kutyádnak – vágtam vissza flegmán, és leültem a kanapéra Key és Minho közé. Jonghyun villámokat szórva kinyitotta az ajtót, hogy beengedje a késői látogatónkat.

Az utóbbi időben eléggé fagyos a levegő köztünk. Szerintem egyikünk sem tudja az okát, csak így jön ki. Folyamatosan veszekszünk.

- Sziasztok, srácok – köszönt a menedzserünk, majd teljes nyugodtsággal a konyhába ment, és töltött magának Minho bögréjébe teát. Ezután átjött a nappaliba, és leült a fotelbe, amiben előtte Jonghyun ült.

- Jó estét! – köszöntöttük, miután észhez tértünk.

- Van egy hírem! Már egy hete tudom, de nem akartam, hogy hisztizzetek, ezért csak ma szólok – szürcsölt bele a teájába, mi pedig epekedve vártuk, hogy miről lehet szó. – Jonghuyn és Taemin… holnap mentek a tanyára. Ti lettetek kiválasztva – mosolyodott el, és újra a teájára koncentrált.

- Pont mi ketten? – mutogatott Jonghyun az ujjával, kettőnk között. Igen, az utóbbi időben nem voltunk túl jó kapcsolatban. A menedzser, és én is csak egy nagy sóhajjal jeleztük, hogy tudtuk, kettőnk közül, ő fog nyavalyogni.

- Nem én választottam a párost, szóval nem tudok mit tenni. Hajnalban itt lesz az autó értetek, ajánlom, hogy ne égessétek le a bandát a veszekedésetekkel – jegyezte meg szigorúan, mire én biztosítottam, hogy minden tőlünk telhetőt megteszünk majd.

Miután kényelmesen megitta a teáját, letette a bögrét az asztalra, és egy gyors köszönés és újabb figyelmeztetés után elment.

- Nem értem. Miért nem a JongKey párost hívták? Az sokkal cukibb lett volna, mint így – vágta le magát Jonghyun a fotelbe.

A srácokkal összenéztünk, és amilyen gyorsan csak lehetett, elhagytuk a nappalit. Egyikünknek sem volt kedve egy újabb hisztihez, ami megint vitához vezetett volna. – Ez baromi rendes volt! – ordította utánunk, de nem foglalkoztunk vele, inkább hagytuk, hogy lenyugodjon.

Fürdés után Key segített becsomagolni a következő napokra, utána pedig lefeküdtem aludni.

 - Kelj fel, itt az autó – bökdösött Jonghyun, mire mogorván ránéztem az órára.

- Még… csak négy óra lesz – dörmögtem a párnámba. Őt ez már nem hatotta meg, mert lehúzta a takarómat.

- Cuki az alsód. Öltözz és gyere, a cuccod addig leviszem – dünnyögte halkan. Nagyokat pislogva néztem utána, mert nem értettem, miért lett… normális. Végül elkönyveltem a show-nak, és gyorsan nekiálltam öltözni.

Mindketten hullafáradtan szálltunk ki az autóból, majdnem két óra utazás után. Köszöntöttük a házigazdát és a családot, lepakoltuk a cuccunkat, kicsit helyrepofoztak a sminkesek, és már kezdődött is. Próbáltunk vidám fejet vágni, de annyira fáradtak voltunk, hogy a saját lábunkban képesek lettünk volna hanyatt esni.

- Na, srácok, kezdjük azzal, hogy etetünk. A kicsi állatkák már nagyon éhesek – vigyorgott a gazda, és elindult kifelé.

Körülbelül két perc után kezdtünk rájönni, hogy a sportcipő nem a legalkalmasabb lábbeli egy ilyen helyre. Beleléptem egy nagy sárkupacba, és az egész lábam úszott benne. Legalábbis remélem, hogy sárkupac volt

- Béna, azt még egy hülye is kiszúrta volna, hogy ott van – röhögött Jonghyun, de én próbáltam nem tudomásul venni.

- Itt kezdjük – mutatott a disznóólakra a gazda. Jjong egyből odament, és áthajolva a fa ajtón, bekukucskált.

- Hát, ezek aztán tényleg kis állatok. Csak alig száz-kétszáz mázsásak. Végül is, egy macska is lehet ekkora, csak azt már nem kis állatnak hívjuk – fintorgott, és visszaállt mellém.

A gazda megmutatta, hogyan kell elkészíteni a disznók kajáját, a következő adagokat pedig nekünk kellett megcsinálnunk. Számomra egyáltalán nem volt gusztustalan a moslékban nyúlkálni. Jonghyunnak már kevésbé tetszett a dolog, de próbálta tartani magát.

Felvettem a földről a két vödröt, és óvatosan elindultam az ólak felé.

- Lassabban nem megy? – kérdezte unottan, majd kikerült, és gyors tempóban kezdett el haladni. - Látod, így kell! – fordult vissza felém, de közben megcsúszott a sáron. Nem elég, hogy elesett, a kaja fele is ráborult.

Én próbáltam komoly maradni, de képtelenség volt. Hangosan röhögni kezdtem, és az sem érdekelt, hogy a kamerák mindent vesznek.

Miután lenyugodtam, odamentem mellé, és kezet nyújtottam neki, hogy felsegítsem.

- Kösz – köszönte meg, majd folytattuk a dolgunkat.

A disznók után a tojásokat kellett összeszednünk a tyúkudvarban. A feladat könnyű volt, ezért azzal pár perc alatt végeztünk is. Viszont a csirke elkapása már kevésbé volt az.

Először összevissza futkostunk, hogy bármelyiket elkapjuk, de ez nem járt sikerrel. Próbáltuk sarokba szorítani is őket, de mikor összegyűltek, és ők indultak meg felénk, akkor megijedtünk. Kicsit ijesztő volt, hogy egyszerre negyven-ötven csirke-kakas támadt ránk.

Végül tehetetlenségemben leguggoltam, és nekiálltam csirkehangot utánozva totyogni közöttük.

- Te… te meg mit csinálsz? – kérdezte hangos röhögések között a társam.

- Próbálkozom – vontam vállat, és folytattam a totyogást. Jjong egy ideig még röhögcsélt, majd ő is beállt mellém. Elég idiótán nézhettünk ki, de mindent a célért.

- Álljunk meg – suttogta, és leparkolt előttem. – Elfáradtam - mondta halkan, hogy csak én halljam. Kezeit a térdemre tette, hogy egy kicsit megtámassza magát, így pihentünk. – Várj, együnk szotyit! – engedte el hirtelen a térdeim, de a lendület miatt dőlni kezdett. Egyből utána kaptam, hogy megtartsam, csak hát, guggolva ez nehéz feladat volt, ezért ketten estünk a tyúkszaros földre. Én sikeresen bele is tenyereltem egybe.

- Fúj, ez undorító! – mutattam neki, mire egyre hátrébb mászott. – Nééézd! – indultam meg felé, a kakis kezemet felé tartva. Bukdácsolva felállt, és futni kezdett, én pedig mentem utána.

- Hagyd abba! - szólt hátra, és menekült tovább.

Amikor már kellően lefáradtam, elmentem a kerti csaphoz, és alaposan megmostam a kezem. Kivettem Jjong zsebéből a szotyit, és párat a kezembe szórva visszamentem a csirkékhez.

A kerítésen belül leszórtam egy adagot, és mikor odaértek, és nem figyeltek, elkaptam a legközelebbit, az egyetlen koromfekete tollút, amit aztán büszkén mutogattam.

- Ügyes vagy! – dicsért meg a gazda, amikor megmutattuk neki. – Akkor tisztítsátok meg a leveshez – adta ki a következő feladatot.

- De akkor meg kell ölnünk Pipust– szorította hirtelen magához Jjong az állatot, aki azt sem tudta, hogy valaki épp az életét félti.

- Hát, nekik ez a sorsuk – mondta közömbösen a gazda.

- De ebből csak egy van, őt nem szabad megenni – érvelt tovább az életéért. A gazda rám nézett, én pedig csak vállat vontam.

- Rendben, ha fogsz egy másikat, akkor ez életben marad – egyezett bele, Jonghyunnak pedig vigyor ült ki az arcára.

Szerencsére a második csirke elkapása már nem volt nehéz, és nála már beletörődött Dínó is, hogy szegénynek meg kell halnia. A pucolása nekem sem tetszett, de a vacsorának ez is a része volt. Jonghyun csak távolabbról figyelte Pipussal, a fekete csirkével, ahogy csinálom, mert szerinte ez aljas dolog volt a halott csirkével szemben.

Szerencsére a többi dolgot már a nők csinálták meg a konyhában. Elvileg a pucolást is nekik kellett volna, de szerintük mi is jók voltunk erre.

A nap végén még bezártuk az állatokat, vacsoráztunk, és lefeküdtünk.

- Jonghyun, elmondanád, mi a bajod velem mostanában? – kérdeztem csak úgy, közben a mellettem lévő ágyra pillantottam. Hallottam, hogy mocorogni kezd, és kivettem, hogy épp felült.

- Csak, próbálok… mindenkivel ugyanúgy viselkedni. Tudod, nem akarom, hogy valamelyikőtök megsértődjön, mert vele kevesebbet foglalkozok, főleg Key – válaszolt halkan, de nekem nem stimmelt a dolog.

Mindenki azt hiszi, hogy Jjong Key-vel, én meg Minhoval vagyok a legtöbbet együtt, csak mert ez a két páros a leghíresebb a bandában. Számomra viszont nem Minho az, akire másként nézek. Ő csak egy nagyon jó barát, akivel mindent meg tudok beszélni, akire bármikor számíthatok.

Onew, ő olyan, mintha az apánk lenne, Key az anyánk, Jonghyun pedig… hát, ő nekem... Nem is tudom, rá másként tekintek. A férfias teste, a kiskutya szemei, és a hangja annyira elbűvöl, hogy néha már elásnám magam zavaromban. És az, hogy bunkózott velem, nagyon nem tetszett.

- Értem, jó éjt – fordultam be a fal felé, és próbáltam elaludni, hogy ne kattogjon az agyam marhaságokon. Magamban már nagyon örültem, hogy délután megyünk haza, így nem kell tovább Jjonggal kettesben lennem.

Reggel hatkor, félkómásan álltunk a moslékoknál, és unottan kavargattuk őket. Semmi kedvünk nem volt hozzá, főleg, hogy mindketten rettentő álmosak voltunk. Monoton mozdulatokkal megetettük a disznókat, és összeszedtük a tojásokat is, aztán míg nem kaptunk más feladatot, a puha fűben heverésztünk a tehenek mellett. Nem szóltunk egymáshoz, csak feküdtünk, és bámultuk a kék eget.

- Múúú – hallatszott közvetlen közelről a hang, mire ijedten felültünk, és egy nagyon nagy fekete-fehér és egy barna buksival találtuk szemben magunkat. Annyira elbambultunk, hogy észre sem vettük, a tehenek közelednek felénk. Csodálkozva vettük észre, hogy szó szerint be vagyunk kerítve velük.

- Azta, hát, ez durva – nézett körbe-körbe Jjong. - Nincsenek itt a kamerások – vette észre, és miután megbizonyosodott róla, hogy tényleg nincsenek ott, közelebb ült hozzám. - Tegnap este hazudtam – hajtotta le szégyenkezve a fejét.

- Mmmiii? – kérdeztem vissza dadogva.

- Azért kezdtelek el kerülni, mert... nem akartam, hogy hülyeséget csináljak, és... megutálj – beszélt a kezének, bennem pedig kezdett megállni a vér.

- Jonghyun, könyörgöm, mondd már! – akadtam ki kicsit.

- Jóó, bocsi… csak nem tudom, hogyan mondjam – folytatta a dadogást, amivel tényleg kezdett az őrületbe kergetni. Valamiért abban kezdtem reménykedni, hogy azt szeretné mondani, amit én is régóta meg akartam osztani vele.

- Jó, akkor mondom én… - kezdtem el, de gyorsan elhallgattatott egy csókkal.

Nem épp ilyen vallomásra számítottam, de tetszett a dolog. Először csak gyengéden ízlelgetett, aztán egyre szenvedélyesebb lett. Szerintem nem is hagytuk volna abba, ha az egyik tehén nem lök meg minket.

- Szeretlek, de féltem, hogy te nem – érintette a homlokát az enyémnek.

- Már egy ideje  így vagyok én is – mosolyogtam.

- Megvagytok, srácok! – ordított fel az egyik stábtag, mire egyből szétrebbentünk. - Itt is voltunk – nézett furán Jjong.

Felálltunk a helyünkről, és a teheneket kerülgetve indultunk el a legelő széle felé. Utoljára hátranéztünk, hogy elköszönjünk a tőlük, de amikor a már jól ismert két tehén állt meg velünk szemben, lassan hátrálni kezdtünk.

A baj csak az volt, hogy követtek, úgy jöttek utánunk, mintha az anyjuk lettünk volna. Egyre gyorsabban kezdtünk lépkedni, majd már futottunk, mikor szerencsére egy nagy bőgés után megálltak. Integettünk nekik, és gyorsan elszaladtunk.

Ebéd után elköszöntünk a gazdától, majd szépen beszálltunk hármasban az autóba. Igen, hármasban, ugyanis Jonghyun annyira féltette Pipust, hogy inkább elhozta onnan.

- Ki fognak vágni vele – vigyorogtam a kocsiban a csirke fejét simogatva.

- Tudom, de nem baj. Szeretlek – suttogta.

- Én is szeretlek – bújtam hozzá, és áldottam a fejeseket, akik kitalálták, hogy együtt töltsük ezt a két napot a tanyán.