Egy stréber szerelme! +18

- Ezt is csináld meg, a határidő péntek! – nyomta a kezembe Jonghyun a halomnyi füzetet és papírt. – A cigiket pedig reggel hozd, ha nem, akkor rosszul jársz! – fenyegetett is meg, ami már mindennapos dolog volt tőle, és a focicsapat többi tagjától is.

 Otthon, az íróasztalomon már napirendbe gyűjtöttem a dolgokat, és a délutánjaimat azzal töltöttem, hogy azokat írtam. Általában, az egész délutánom, erre ment el. Hazaértem, megírtam a saját házimat, majd nekiálltam a többiekének.  Szerencsére, Jinki és Kibum is segítettek, így elég hamar végeztünk vele.

Másnap, elfelejtettem a cigiket, mert a szüleim elől, nekem is el kellett dugnom őket. Rettegve mentem iskolába.

- Hol van a cigi, stréber? – nyújtotta a kezét Jonghyun.

- Neem… nem tudtam elhozni – dadogtam neki, mire megragadta a pólómat, majd a földre lökött.

- Akkor tudod, mi jön most - szorította meg a kezem, és az öltöző felé ráncigált. Szó nélkül törődtem bele a sorsomba, amikor belöktek az öltözőbe, és rám zárták az ajtót. Ilyenkor órákig ülhettem egyedül ott, mert csak negyedik órában volt testnevelés. Ilyenkor mindig elgondolkodtam, hogy mennyivel jobb volt akkor, amikor Minhoval voltam. Akkor senki, nem mert zaklatni, mert ő volt a suli nagymenője. Persze, ő elköltözött a szüleivel Amerikába, így egyedül maradtam, amit a focisták ki is használtak.

Aztán, félévkor jött egy új srác. Kim Jongin a beceneve, pedig Kai volt. Próbáltam hozzászólni, de észre sem vett. Próbálkoztam azzal is, hogy kiejtettem a zsebemből a telefonom, de ő csak elsétált mellette. Ebédnél is mindig őt bámultam, amit Kibumék folyton megszóltak.

- Ne bámuld már! – parancsolt rám, mire lesütöttem a szemem. – Észre sem vesz téged – folytatta.  – Amúgy… tudtad, hogy Jonghyunnak is simán beszól? – kérdezte.

- Nem, nem tudtam – ráztam a fejem hitetlenkedve.

- Pedig de, simán leszerelte a srácot – mesélte tovább, nekem pedig egyre jobban tetszett a srác. – Ma is sok meló van? – kérdezte nyújtózva egyet.

- Azt hiszem, annyira nem. Három dolgozat, hét mateklecke, és pár földrajz – soroltam lehangoltan.

- Akkor négyre ott vagyok. Jinkit hagyjuk pihenni, hogy gyorsabban meggyógyuljon – csóválta a fejét, mert mindketten tudtunk, hogy csak azért nem volt suliban, mert előző nap annyira berúgott, hogy reggel nem tudott felkelni időben.

- Rendben van – mosolyogtam rá hálásan.

- Addig is vigyázz magadra, ha ez lehetséges – állt fel a tálcával a kezében, és otthagyott. Ez volt az a pillanat, hogy nekem is el kellett hagynom az ebédlőt, mielőtt a focisták kiszúrják, hogy egyedül maradtam.

Sietve bedobtam a táskámba az almámat, majd letettem a tálcám a helyére, és gyors léptekkel kisurrantam a folyosóra.  Megkönnyebbülten sóhajtottam fel, és normál tempóban folytattam az utamat az osztályterem felé.

- Hova sietsz? – lökött neki a falnak Jonghyun, és mire felnéztem, már sikeresen körbe is vettek. A levegő a tüdőmben ragadt, a testem elkezdett remegni, és amennyire tudtam, a falba préseltem magam. – Kérdeztem valamit! – tette kezét a mellkasomra, és úgy nyomott tovább.

- Ó… órá… órára – nyögtem ki nagy nehezen, de nem engedett el.

- Ígértél mára valamit, emlékszel? - kérdezte önelégülten, én pedig tudtam, hogy az égadta világon semmit nem ígértem neki, ezért csak a fejemet ráztam. Eközben a folyosó szokás szerint megtelt kíváncsi diákokkal. – Pedig megígérted, hogy délután feljössz hozzám, és orálisan kielégítesz – vágott egy pillanatra csalódott fejet, bennem pedig megfagyott a vér. Azt sem tudtam, hova nézzek hirtelen, mert körülöttünk mindenki röhögött vagy sugdolózott. Jonghyunnak sikerült a maradék jó híremet is a földbe tiporni egy pillanat alatt.

- Nem… én ilyet… nem ígértem – dadogtam, de ő csak erősebben a falnak nyomott. Fájdalmasan felszisszentem, ami neki elnyerte a tetszését.

- Dehogynem ígértél, tegnap mondtad… emlékszel? – szorította meg a karom erősen, amitől már nem bírtam visszatartani a könnyeimet. Az ütései viszont nem fájtak annyira, mint a szavai, amiket egyfolytában hozzám vágott. A legrosszabb az volt, hogy senkinek nem tudtam elmesélni otthon, mert akkor csak én jöttem volna ki szarul az egészből. – Nem hallom a választ, buzikám – rúgta ki alólam a lábam, mire seggre estem.

- Elég volt, Jonghyun – szólt rá valaki a tömegből, majd megjelent előttem. Szipogva néztem fel a megmentőmre, aki nem más volt, mint Jongin. Meglepetten néztem fel rá, de ő háttal állt nekem.

- Mi van, Kai, bevéded a srácot? Hogy Tetszik? – kérdezte gúnnyal teli hangon.

- Nem érdekel, mi van vele. De amit művelsz vele, az már undorító – mondta közömbös hangon. Jonghyun csak állt vele szemben, majd egy fintor után otthagyott minket. – Vége a műsornak! – kiabálta, majd tapsolt kettőt, mire mindenki elment.

- Kö… köszönöm – motyogtam, közben pedig állásba tornásztam magam. Lassan megfordult, majd alaposan végignézett rajtam.

- Nem ingyen csináltam, stréber. Bár jólesett beolvasni a seggfejnek. Suli után várlak a kapuban – mondta unottan, majd elsétált. Ha valaki megmérte volna a pulzusom, akkor a gép biztos kiakadt volna, mert szerintem a szívem másodpercenként kétszázhúszat vert, ha nem többet. Jongin… megmentett, amiért fizetnem kell neki. Vajon mit akar? Remélem, nem akar valami undorító dolgot kérni.

Az iskola hátralevő részében csak azon járt a fejem, hogy mivel kell majd kiegyenlítenem a számlát. Mondjuk nem tartottam fairnek, mert nem én kértem meg, hogy segítsen. Önként csinálta, szóval, igazából nem tartoztam neki semmivel sem. Valamilyen szinten mégis örültem, hogy tartozok neki, mert így, ha csak pár percet is, de legalább vele lehettem.

Órák után a szokásos tempómban siettem kifelé az iskolából. Jongin tényleg ott állt a kapunál, és engem várt. Próbáltam egy mély lélegzettel lenyugtatni magam, majd odamentem hozzá.

- Azt hittem, megint elkapott Jonghyun – nézett rám félrebiccentett fejjel.

- Most… nem – motyogtam halkan.

- Menjünk! – fordított nekem hátat, és elindult. Gyorsan utána futottam, majd mikor beértem, lelassítottam az ő tempójára.

- Jongin… hova megyünk – kérdeztem a földet bambulva. Nem mertem ránézni, mert akkor még beszélni is elfelejtettem volna izgalmamban.

- Hozzánk – adta meg az egyszerű választ. Valahogy sejtettem, hogy ezt fogja mondani.

- Mi… miért? – kezdtem el megint dadogni, amiért rettentően átkoztam magam, hogy annyira beszari voltam.

- Segítesz a történelem esszémben. A kérdést sem értem, válaszolni meg még annyira sem tudok – közölte a programot, mire én megkönnyebbülten felsóhajtottam.

- Rendben – válaszoltam.

Az út többi részét csendben tettük meg. Ő nem szólt hozzám, én pedig nem mertem megszólalni. Kicsit sem lepődtem meg, amikor a házukhoz értünk. Egy hatalmas kétszintes épület volt, amihez egy virágokkal szegélyezett kocsifeljáró vezetett. Mi sem voltunk szegények, de azért annyira gazdagok sem, mint ők.

A nappaliba érve Jongin levágta a táskáját és a kabátját a kanapéra, majd eltűnt a konyhában, ahonnan egy tányér keksszel és két bögrével tért vissza.

- Ülj le – biccentett a kanapéra, én pedig engedelmesen helyet foglaltam. Letette a kezéből a cuccokat, majd leült mellém, és kivette a táskájából a füzetét és a könyvét. Minden mozdulatát csendben figyeltem, és vártam, hogy mondja, mit kell tennem. – Ebből az anyagból – mutatott a tankönyvben A második világháború című fejezetre, közben teljesen odaült mellém, hogy a térdünk összeért.

Nagyokat pislogtam rá, majd kivettem a kezéből a könyvet, és magamban felolvastam a kérdéseket, utána átfutottam az anyagot is, hogy tudjam, miről szól. Jongin eközben engem nézett, ami természetesen egy kicsit sem zavart... Végül is, miért zavart volna, hogy a suli egyik legjobb pasijának a házában vagyok, és éppen történelmezünk? Senkit, engem sem, higgyétek el!

Két óra alatt sikerült megírni az esszéjét, és még a matekban is besegítettem neki. A végére egész jól megértette, hogy mi miért van, én pedig már nem voltam annyira zavarban, mint az elején, és még a keksz meg a tea is elfogyott.

- Kösz, hogy segítettél – tette el a cuccait.

- Én köszönöm, hogy leállítottad Jonghyunt – néztem rá hálásan, mire elmosolyodott. A szívem abban a pillanatban ugrott ki a számon, majd vissza. – Akkor én megyek is – vettem fel a táskámat, ő pedig biccentett. – Szia – köszöntem el tőle, és otthagytam.

Mire hazaértem, teljesen elfeledkeztem a délelőtt történtekről, és csak ő járt a fejemben, azzal az ellenállhatatlan mosolyával. Egész úton ott virított az arcomon a boldog mosoly, ami még akkor sem tűnt el, amikor hazaértem.

- Taemin, négy óráról volt szó, nem hatról – háborgott Key a konyhában, de én csak leintettem, és mentem fel a szobámba. A cuccomat az ágyra hajítottam, majd kifeküdtem mellette. – Ne csináld ezt, te szerelmes vagy! – ült le mellém vigyorogva Kibum, én pedig mindent elmeséltem neki, a suliban történtektől kezdve Jongin édes mosolyáig. – Ugye, tudod, hogy ez nem jelent semmit? – kérdezte komolyra fordítva a szót.

- Tudom, de nem érdekel! – válaszoltam még mindig mosolyogva, de ő csak a fejét csóválta. Nem érdekelt, hogy Kai nem érzett irántam semmit, engem boldoggá tett, és ennyi elég is volt.

A következő napokban Jongin egyre többször mentett meg a focista fiúktól, persze egyik alkalom sem volt ingyen, ezért naponta kellett mennem hozzá, hogy segítsek valamelyik házijában. Én csak örültem neki, mert egyre jobban elbeszélgettünk egymással, és ő is többet mosolygott, mint régen. Alkalomról alkalomra egyre jobban beleszerettem. Minden reggel azt vártam, hogy délután legyen, és együtt lehessünk. 

Aztán kezdődtek azok a napok, amikor Jonghyunék már nem piszkáltak, ezért nem kellett megvédenie, így segítenem sem kellett neki. Napról napra csalódottabb lettem, és hiányoltam az alkalmakat, amikor vele lehettem.

- Örülnöd kéne, hogy végre leszálltak rólad – próbált vigasztalni Jinki, de nem nagyon sikerült neki.

- Igaza van Jinkinek, te is mondtad, hogy nem érdekled őt, akkor meg minek szomorkodsz itt? – kérdezte Kibum is, de én csak a vizes üvegem kupakjával játszottam. Igen, tudtam, hogy nem lesz köztünk semmi, de azért titokban reménykedtem benne, hogy legalább barátok lehetünk, ha mások nem is. Akkor is a közelében lehettem volna legalább.

- Öhm… Taemin – hallottam az ismerős hangot, mire felkaptam a fejem. Jongin állt előttem.

- Iii… igen? – kérdeztem meglepetten.

- Szóval, tudom, nem mentettelek meg, meg semmi, de át tudnál ma jönni, segíteni egy kicsit? – kérdezte ő is zavarodottan. A szám akaratlanul is hatalmas mosolyra húzódott örömömben.

- Persze, miért is ne – hadartam neki gyorsan, nehogy meggondolja magát, de éreztem, hogy közben nagyon leégettem magam előtte.

- Akkor a suli előtt – mosolygott ő is, majd visszament az asztalához. Gyorsan vetettem egy „én megmondtam” pillantást a fiúkra, majd elmentem az órámra. Őszintén megmondva, fogalmam sem volt, hogy melyik tanár milyen órát tartott, mert annyira el voltam kalandozva, hogy még azt sem vettem észre, amikor bejött.

Vidáman sétáltunk Jonginnal hozzájuk, és közben ezerszer megköszönte, hogy segítettem neki. A háziját körülbelül háromnegyed óra alatt megírtuk, utána sütit ettünk és beszélgettünk.

- Lehet egy kérdésem? Ha nem akarsz, nem kell válaszolj rá – tette hozzá egyből, mire én csak kíváncsian bólintottam. Látszott rajta, hogy nagyon cikinek érzi a helyzetet, de azért vett egy mély levegőt, és feltette. – Te… szóval... te… tényleg meleg vagy? – vakarta meg a tarkóját, és szerintem ha lehetett volna, ott helyben ásta volna el magát.

- Igen… az vagyok – sütöttem le a szemem, mert nem mertem ránézni. Féltem, hogy kicikiz miatta, vagy elkezd fintorogni, ehelyett közelebb ült hozzám, és az mutatóujjával megemelte az állam. Teljesen elvesztem a gyönyörű barnai szemeiben, amiben semmi undort vagy megvetést nem lehetett észrevenni, csak a mérhetetlen kíváncsiságot.

Annyira zavarban voltam, hogy azt sem vettem észre, hogy a köztünk lévő távolság egyre csökken, egészen addig, amíg az ajkaink egymásra nem találtak. Először csak gyengéden puszilgatta őket, majd kissé rájuk harapva bebocsájtást kért, hogy nyelvével a szájüregemben is felfedezésbe kezdhessen.

A pulzusom megint az eget verte, a testem beleremegett az érintéseibe, az agyam pedig teljesen felmondta a szolgálatot. Egyetlen dologra tudott csak koncentrálni, és az csak Jongin volt. Az egyik kezem a hajában markolászott, a másikkal pedig a hátát kényeztettem, míg ő a tarkómat tartotta, és az oldalamat simogatta. Aztán egy hirtelen mozdulattal az ölébe ültetett, magával szemben, és úgy folytatta a tevékenységét. A vágy teljesen elvette a maradék józan eszem is, és csak arra gondoltam, hogy vele akarok lenni.

- Nem… itt… kéne – motyogta a csókok között, majd felállt, és velem együtt az emelet felé tartott. A lépcsőn elég nehezen jutottunk csak fel, de még az sem zavart minket. Úgy csókoltuk egymást, mintha az lenne az utolsó dolog, amit az életünkben megteszünk.

A szobájához érve a könyökével kinyitotta az ajtót, majd miután bejutottunk, belökte, és az ágy felé vitt. Óvatosan letett rá, majd fölém mászott, és csókolt tovább. Egy pillanatra sem futott át az agyamon, hogy nem helyes, amit csinálunk. Ő is és én is akartuk.

Közben áttért a nyakam kényeztetésére, amit én készségesen szabadítottam fel neki a fejem félrehajtásával. Kezemmel közben a pólója alatt az oldalát cirógattam, amitől néha meg-megremegett, amivel csak még jobban feltüzelt.

 A következő pillanatban már a pólómat húzta le rólam, én pedig kicsit zavarban voltam, de ezt gyorsan elfeledtette velem, amikor a mellbimbómat csókolgatta, harapdálta. A jóleső érzésnek köszönhetően jó párszor hangosan felnyögtem, mire huncutul rám mosolygott, majd folytatta. Hirtelen engem is elkezdett zavarni a felsője, ezért elkezdtem felfelé húzni neki, mire abbahagyta az alhasam kínzását, és készségesen kibújt belőle. Felhúztam magamhoz egy gyors csókra, majd elvált tőlem, és megint lefelé haladt, újra bejárva az utat, a nyakamtól nadrágomig, majd vissza felfelé. Közben kezével a nadrágom gombjával szórakozott.

Miután ötödszörre sem sikerült neki kigombolni, feltámaszkodtam, és egy mozdulattal kibujtattam a gombot a lyukon, majd egy mosoly kíséretében egyből az övével is megtettem ugyanezt. Újabb csókcsata vette kezdetét, de keze már egyre lejjebb haladt, végül nadrágon keresztül belemarkolt a már ágaskodó férfiasságomba.

A hirtelen jött, jóleső érzéstől hangosan belenyögtem a csókba, ő pedig egy kuncogással válaszolt rá. Kezdett egyre forróbb lenni a helyzet, és én már azt sem tudtam, hol vagyok. Számomra a mennyország volt, ahol egy olyan pasi kényeztet, aki bárkit megkaphatna, mégis én nyögdécselek alatta kéjesen, nem pedig akárki más.

- Nagyon… izgató vagy – harapta meg a fülcimpám, miközben benyúlt a bokszerem alá, és rámarkolt a nemi szervemre.

 - Jongin – nyögtem a nevét, mire a lábamhoz térdelt, és lehúzta a nadrágom az alsómmal együtt. Ott feküdtem előtte teljesen meztelenül, és zavaromban gyorsan eltakartam az arcom.

- Taemin… nee – vette el a kezem az arcom elől, majd ő is letolta a nadrágját, és az alsóját, felfedve előttem a kis Jongint, aki nem is volt olyan kicsi. A testem egyre jobban kívánta az érintéseit és a csókjait, olyannyira, hogy felültem, és csókolni kezdtem. Kezem közben a kisebbik énjét markolászta, ő pedig az enyémet simogatta.

Újra hátradöntött az ágyon, majd egy gyors puszi után elindult lefelé. Minden csókja nyomán megremegtem, és egy halk sóhaj hagyta el a szám, egészen addig, amíg le nem ért, és nem nyalta meg a makkomat. Egy hangosat nyögtem, de ő csak folytatta. Először csak a tetejét, majd az egész hosszát végignyalta, ezek után bekapta, és mozgatni kezdte a fejét, közben engem nézett. Az ő szemeiben is csak a vágy csillogott, ahogy az enyémben is. Akartuk egymást, és hagytuk, hogy történjen, aminek történni kell. 

Miután teljesen feltüzelt, befészkelte magát a két lábam közé. Az egyik párna alól elővett egy kis tégelyt és egy óvszert, amin nem mondom, eléggé meglepődtem, és ezt nagyra nyílt szemekkel közöltem is vele.

- Reméltem, hogy ez lesz a program – súgta szenvedélyesen a fülembe, majd csókolni kezdett. Idővel érezni kezdtem, hogy a síkosítóval bekent ujja már a nyílásomnál van, de én csak Jongin csókjaira próbáltam koncentrálni, nem pedig arra, amit a másik végemnél csinál. Teljes mértékben megbíztam benne, mert ha fájdalmat akart volna okozni, akkor nem húzza ilyen sokáig az előjátékot, mint ahogy tette. Tudtam, éreztem, hogy vigyázni fog rám.

 Az első ujjánál még semmi nem volt, a másodiknál már egy kicsit felszisszentem, de még tűrhető volt. A harmadiknál már az egész testem reagált, a nem tetsző érzésre, de Jongin elkezdett csókolni, a másik kezével pedig a mellbimbómat kényeztetni, hogy elvonja a figyelmem. Kis idő után, már nem éreztem annyira a fájdalmat, de tudtam, hogy még csak most jön a neheze.

- Mehet? – kérdezte halkan, válaszként pedig biccentettem egyet. Éreztem, ahogy a kis Jongint a nyílásomhoz helyezi, majd elkezd egyre beljebb haladni. A testem pillanatok alatt dermedt meg, és még a könnyem is eleredt a feszítő érzéstől. Egy pillanatra megállt, majd fokozatosan tolta magát befelé, egészen addig, amíg teljesen el nem merült bennem. Akkor megállt, és türelmesen várt. Fájt, nagyon, nagyon fájt, de megérte, mert csodás pillanatokat élhettem át vele.

- Mehet – mondtam halkan, ő pedig óvatosan elkezdett mozogni. Először feszített egy kicsit, de a csókjainak köszönhetően teljesen ellazultam, és egyre inkább élvezni kezdtem.

Minden egyes lökéssel közelebb kerültem a mennyországhoz.

 Jongin és én is egyre sűrűbben, és egyre hangosabbakat nyögtünk. Mindketten közel jártunk a beteljesüléshez, ami nekem a mindent jelentette abban a pillanatban.

- Jongin – sóhajtottam a nevét, ő pedig maximális tempóra kapcsolt, közben a kezével a merevedésemet kényeztette.

- Taemin – nyögte ő is, és abban a pillanatban egyszerre léptünk át a beteljesülés mezejére. Jongin lihegve feküdt ki rajtam, én pedig alatta próbáltam normalizálni a levegővételem.

Pár perc után mellém feküdt és megcsókolt. – Köszönöm – lehelte az ajkaimra. – Tudod, azt hiszem, a sok tanulásnak köszönhetően teljesen elcsavartad a fejem – suttogta a fülembe. Hitetlenkedve néztem rá. Még a szemöldököm is összehúztam, mert azt hittem, hogy csak rosszul hallok. – Beléd szerettem – mondta ki egyszerűbben egy csábító mosoly kíséretében, majd megcsókolt.

- Én is beléd, már az első pillanattól kezdve – vallottam be neki én is, amit egy újabb csók követett. Ezután már csak arra emlékszem, hogy a mellkasára hajtottam a fejem, és a karjaiban aludtam el.